Kereső
 




 


TESTKONTROLL

Alaprecept

Ezt a végtelenségig lehet variálni. 20 dkg csoki kell hozzá, 3 dkg vaj , 2 tojás sárgája, kb. 4 evőkanál tejszín. A csokit apróra vágod/töröd, gőz fölött felolvasztod, aztán még a gőz fölött hozzáadod az egyéb dolgokat, krémesre kevered. Nem szabad túlhevíteni, mert a csoki szétválik. Hűtőben ki kell hűteni a masszát, és golyókat formázni belőle, majd valamiben meghempergetni (kakaópor, porcukor, csokireszelék, darált mandula/dió/mogyoró, ami tetszik). Ugyanígy az ízesítéssel is lehet játszadozni. Nálunk nagy kedvenc a chilis (étcsokiból), a kókuszos-zöldcitromos (fehércsokiból, a tejszínt citromlével helyettesítem), szoktam bele 'csomagolni' mogyorószemet néha, vagy aszalt gyümölcsöt.

Másik féle: az alap a marcipánmassza. Ebbe gyúrok bele mindenféle jót (kandírozott gyümi, aszalt dolgok, bármi), golyókat formázok és olvasztott csokiba mártom. A csokis réteget még pluszban is lehet díszíteni, pl. pisztáciával, cukorbogyókkal, mandulával.

Harmadik: ez egy türelemjáték. Pici minyonpapírokat ecsettel kikenek olvasztott csokival. Bele valami krém (nemrég találtam valahol: 2 mars szeletet fél dl. tejszínnel felfőzni), majd a tetejére ismét csoki. Nagyon extrás, sokan nem jönnek rá, hogy házilag hogyan tudok lágy töltetes bonbont gyártani. Ja , ami fontos, hogy a krém hideg legyen, mikor betöltöd, különben felolvasztja a csokiburkot.

 

(http://www.nlcafe.hu/forumkifejt.php?forumid=129474&step=0&bw=1)


 


 

 

RECEPT BEKÜLDÉS
az oldalon megjelenik minden beküldött recept
a beküldő adataival.
konyha@vimizo.hu