Almakompót:
Almát kockára vágom, felteszem annyi vizben főni, hogy éppen ellepje. Teszek hozzá citromhéjat, szegfüszeget, fahéjat és pár percig főzöm. Mikor lehuzom a tüzről, teszek hozzá egy kis citromlevet és édesitőszert. Melegen is jó, de hidegen nekem jobban izlik. Ebből lehet többet is késziteni, és a hütőben tartani. Gondolom nyáron nagyon üditő lehet, és a levét is meg lehet inni, mert kalóriamentes és finom.
Persze az alma nyersen az igazi, de ha már unjuk vagy nem elég édes, akkor jól jön kompót formában is. Kompótot persze más gyümölcsből is, akár vegyesen is lehet késziteni. Inkább házi kompótot használjunk, mert a gyári tele van cukorral és tartósitóval.
Alma reszelve:
Tulajdonképpen én nem reszeltem, hanem apritottam egy duplakéses apritóban. Fahéjjal és egy kis édesitővel füszereztem. Néha narancsot, néha banánt, vagy mindkettőt tettem hozzá. Mixelő ruddal is lehet késziteni.
Gyümölcssaláta:
Többféle gyümölcsöt kockára apritok, egy narancs levét kicsavarom, édesitem egy kis édesitőszerrel, füszerezhetem is, de izesithetem is, pl. aromákkal. /rum, császárkörte, vérnarancs, stb./ Jól lehütve és összeérve az igazi. Narancslé helyett tehetünk hozzá 100 %-os gyümölcslevet is, de a friss még jobb.
Gyümölcsfagylalt:
Ha kapunk nagyon érett, vagy tulérett, de még jó banánt olcsóbban, akkor érdemes pár kg-ot megvenni, azonnal karikára vágni, és pl. 2 banánonként zacskókban lefagyasztani. Amikor fel akarjuk használni, csak elővesszük, hagyjuk egy kicsit szobahőmérsékleten, de ne olvadjon fel, de ne is legyen –18 fokos. Ezt aztán merülő mixerrel, vagy apritóval fagylalt állagura tudjuk turmixolni. Aki ilyet még nem készitett, az meg fog lepődni, mert krémes fagylalt állagu lesz, ráadásul a fagyasztás miatt a banán még édesebb lesz, és teljes az illuzió. És ez 100%-os gyümölcs. Ha nem elég édes, még édesithetjük, vagy izesithetjük valamivel vagy keverhetünk hozzá más gyümölcsöt is, de először próbáljátok ki csak banánnal, nagyon fincsi.
Más fagyasztott gyümölcsökkel is lehet ilyesmit késziteni. Én a héten vettem epret. Az nem olyan krémes, mint a banán, ezért mixelés közben egy kis vizet kellett hozzá önteni, meg édesitőszert, de igazi, finom, friss eper ize volt, és fagyi állagu. Csak annyira szabad felengedni, hogy a gép össze tudja pépesre apritani. Nagyon finom lehet még őszibarackból, sárgadinnyéből, vagy vegyes gyümölcsökből, de egyenlőre ebből a kettőből próbáltam ki. Majd nyáron fagyasztok le gyümölcsöket.
A sokadik gyümölcsnapon már egyre ritkábban van szükség arra, hogy bármit is csináljunk a gyümölccsel, mert gyorsan hozzászokunk. A banán nagyon finom és tápláló gyümölcs, de azért ne felejtsük el, hogy elég magas a kalória tartalma, ne csak azt együnk délelőtt, ill. A gyümölcsnapokon. Nagyon sok vitamint és ásványi anyagot tartalmaznak, igy kimondottan jó hatással lesz az egészségünkre a sok friss gyümölcs. Frissnek érezzük majd magunkat, nem leszünk levertek, a kevesebb kalória ellenére sem, ami bizonyos fogyókurák esetében elég gyakran előfordul.
2 banát fel kell darabolni, bele egy turmixba, majd utána dobni egy doboz mármilyen fagyasztott gyümölcsöt (dobozokban lehet kapni és mindenféle összetételekben árulják) Ezt tumixoljuk össze és már ehető is a finom, fagyira emlékeztető, de tiszta gyümölcs püré.
Lehet csinálni sült banánt olaj nélkül is. Ha van grill, akkor abban, ha nincs, akkor csak sima sütöben. Abban is jó, csak kicsit lassabban sül. Alufóliára rakjuk, megszórjuk fahéjjal, és betesszük a sütőbe.
Gyumolcs turmix:
- ananaszos: Turmixgepbe alulra ontok egy kis ananasz levet, raszorom az aprora darabolt ananaszt, majd a tetejere egy marek levet es egy keves natur reszelt kokuszt. Ezt suru kanallal eheto gyumolcs deszerte turmixolom.
- malnas vagy epres: eloszor egy keves almalevet, majd ra a gyumolcsot es a jeget a turmixgepbe es ezt is suru deszerte turmixolom.
Lehet vegyes gyumolcs turmixot is kesziteni.
Smoothie:
egy turmix-ba beleöntöttem egy adagnyi ananász lét 100%-osat, majd egy jó nagy marék apróra darabolt ananászt, majd egy pohár jeget, es egy-két csepp kókuszaromát, lehet kókusztejet is, de az nem volt otthon. Az egészet egy sűrű, hideg ananászitallá turmixoltam. Nagyon fincsi volt.
Málnás:
100%-os natúr almalé, egy kisebb pohár jég, egy pohár fagyasztott málna és pár darab friss málna. Ezt is jól összeturmixolom. Reggelire gyümi helyett is jó. A lényeg, hogy semmi édesitőszer nincs benne. Nekem nagyon izlett, főleg a melegben hát igazán kellemes hűsitő vacsinak gyüminapon.
De lehet banánosat, narancsosat, meggyeset...stb.-t csinálni. Ha olyan gyümibol csinálja valaki amiből nem lehet kapni 100%-os édesitőszer nélküli gyümilét, akkor azt mindig almalével helyettesitjük.
Egzotikus koktél - pl. gyüminapra (elkészítési idő: 5 perc) kb. 70 kcal/adag
Hozzávalók 1 személyre:
1/2szelet friss ananász
1/3 mangó
1 dl jéghideg szénsavas ásványvíz
1 teáskanál cukrozatlan gyümölcslé-sűrítmény (bioboltból)
Az ananász és a meghámozott mangó húsát kisebb darabokra vágjuk, majd a gyümölcslé-sűrítménnyel együtt összeturmixoljuk. A gyümölcspürét felhasználásig hűtőben tároljuk. Fogyasztás előtt koktélospohárba adagoljuk és felöntjük a jéghideg szénsavas ásványvízzel.
Banán turmix
2 banánt fel kell darabolni, bele egy turmixba, majd utána dobni egy doboz bármilyen fagyasztott gyümölcsöt (dobozokban lehet kapni és mindenféle összetételekben árulják). Ezt tumixoljuk össze és már ehető is a finom, fagyira emlékeztető, de tiszta gyümölcs püré.
Sült banán
Lehet csinálni sült banánt olaj nélkül is. Ha van grill, akkor abban, ha nincs, akkor csak sima sütőben. Abban is jó, csak kicsit lassabban sül. Alufóliára rakjuk, megszórjuk fahéjjal, és betesszük a sütőbe