Levendula

A levendula az egyik legsokoldalúbban, legváltozatosabban használt finom illatú gyógy-, fűszer- és dísznövény. Európába a Rómaiak hozták be, az ókorban ez a növény a szépségápolás meghatározó növénye volt. Latin neve is innen ered: lavare = mosni. Többféleképpen használták: testre kenve, fürdővizet illatosítottak vele, szappant készítettek belőle, de akár száraz virágát a földre szórva is illatosítottak vele. A néphit szerint a levendula távol tartja az ártó, rontó erőket, szellemeket. Ezt a levendula erős illatával magyarázták.

New-2015-font-b-pretty-b-font-gift-bride-artificial-lavender-font-b-flowers-b-fontMár a 13. és 14. századból vannak feljegyzések, melyek megemlítik, hogy akinek a kesztyűje bőven és nagy
mennyiségben szívott magába levendula olajból, azoknak a szervezete sokkal ellenállóbb volt a pestissel szemben. Az ókori görög, római és Karthágóból származó leletek arról tanúskodnak, hogy az akkori fürdőkben gyakran mártóztak meg levendulában. Egyiptomban balzsamozáshoz használták, Angliában a pestisjárvány idején a csuklóra kötözve viselték. Évszázadokon keresztül használták, mint fájdalomcsillapító, görcsoldó, nyugtató, idegrendszert erősítő szer. Használták még rüh és moly ellen, ficam gyógyítására, rovarcsípésre, fogfájás ellen.
A 20. század elején a levendula gyógyszerként használatos, hasmenés, köhögés, fejfájás ellen, a II. világháborúban pedig sebfertőtlenítőként. Igen magas illóolaj-tartalma van a levendulának, melyet lepárlással nyernek. Virágként leszedve és csokorba kötve, vagy virágpárnát készítve rengeteg mindenre felhasználható.

A levendulának csodálatosan aromás, fűszeres, igen kellemes illata van. Virágját vagy leveleit megdörzsölve kezünkön hosszú ideig illatozik. Harmóniát teremt az emberben, látvány és illat együtt bűvöl el mindenkit, frissít, regenerál, felüdít és nyugtat egyszerre.
Lakótérbe helyezve a frissen vágott vagy szárított virágot, kellemes levendula illat lengi be lakásunkat, a mi örömünkre és a molyok, tetvek, szúnyogok és rovarok szomorúságára, mert azokat elűzi.
A szárított levendulavirág megőrzi illatát és színét. Csokorba kötve árnyas és szellős helyen, felkötve és virággal a föld felé lógatva gondosan szárítsuk meg.

LEVENDULA ILLÓOLAJ:

A levendulaolaj a teafa mellett az egyetlen illóolaj, amely óvatosan, mértékkel közvetlenül a bőrre is kenhető. Kisbabáknál, gyerekeknél is biztonságosan használható.
Hatásai: vérnyomáscsökkentő, migrénes fejgörcsök ellen, álmatlanság ellen, menstruációs zavarok ellen, bármilyen seb kezelésére, rovarcsípések ellen, ill. a gyulladás és viszketés csökkentésére. Nyugtató, belső feszültségek oldására, elalvási zavaroknál, migrén, fejfájásnál bedörzsölőként a homlokra és a halántékra, enyhíti az izomfájdalmakat, izomgörcsöket, fertőtlenítő hatású: fertőző betegségeknél, hámosító: gyulladt, gennyes, fekélyes, elfertőződött sebek kezelésére, égési sérülések, vágások gyógyítására, pattanásokra, lábgombásodásnál, erősíti az idegrendszert, lecsillapítja az elmét, visszaállítva ezzel a lelki egyensúlyt. Jó légúti megbetegedéseknél: asztma, szamárköhögés, torokgyulladás, hörghurut, dohányzás miatti köhögés. Jó bármilyen seb kezelésére, főleg ha nehezen gyógyuló, gyulladt vagy gennyes, fekélyes sebről van szó. Alkalmazható ekcémánál, gombás fertőzésekre, fehér folyásra.

A gyógyhatású levendula:

Javítja az életfolyamatokat, fokozza a testi és lelki frissességet.
Antibakteriális, fertőtlenítő, gyulladást csökkentő hatása van.
Aromaterápiában használva feszültségoldó, idegerősítő, nyugtató hatású.
Enyhíti a fejfájást, a depresszív kedélyállapotot, segíti az elalvást, az alvászavarokat megszűnteti.
Meghűléskor inhalálással tisztítja a légutakat, csökkenti a fertőzéseket. Asztmások ne használják így!
A pattanásos, gyulladásos bőrt bekenve nyugtatja. Érvényes pikkelysömörre és ekcémára is.
Enyhíti a napozás okozta leégést.
Masszírozások alkalmával a fáradtságot, izomfájdalmakat, a reumás fájdalmakat csökkenti. Gyulladásos izomfájdalmakat enyhíti.
Az immunrendszert erősíti, élénkíti,
Relaxál, regenerál.
Hatékony zsíros hajra és korpás fejbőrre is.
Fürdővízbe cseppentve és kicsi tejet hozzáadva segít, hogy bársonyos legyen bőrünk.
Női betegségeknél hatásos irrigáló szer. Recept: 1 liter kamillateához 4-5 csepp levendulaolaj.
Oldja a szélgörcsöket, fertőtleníti a beleket.
Rovarcsípéseket csillapítja, segíti a horzsolások és kisebb sebek gyógyulását.
Párnánkra cseppentve, vagy párnahuzatunkba szárított levendulát téve segíti alvásunkat.
Segít pszichés és idegi panaszok (alvászavar, idegesség, fejfájás, migrén)
Szív és érrendszerhez kapcsolódó panaszok (alacsony vérnyomás) enyhítésében.
A bőrápolásban is kiváló.
Izmok és ízületek gyulladásának csökkentésére.
A belőle készült tea kiváló nyugtató, szélhajtó.

A levendula szinergistái (más gyógynövényekkel való hatékony alkalmazása): citromfű, macskagyökér, komló, orbáncfű
A levendula hatóanyagai: esszenciális olajai: 1-3 % linalool és linalyl-acetát, valamint 1,8 % cineol, kámfor. Továbbá cserző anyagok, flavionok, glikozid, gyanta, herniarin, keserűanyag, kumarin, limonén, rozmarinsav, szaponin, tannin, triterpenoid, umbelliferon, ursolsav.

Levendula gyógytea készítése:

Számos gyógytea elengedhetetlen alkotórésze a levendula. Enyhe idegnyugtató hatású, fejfájást és fájdalmat csillapító, görcsoldó, segíti az emésztést, csökkenti az ideg alapú gyomor- és bélbántalmakat, a stressz okozta magas vérnyomást, az alvászavarokat.
Közvetlen fogyasztásra készíthető forrázattal is és rövid ideig tartó főzettel is. Fontos az edényt fedni, hogy az illóolaj ne távozzon el.

Migrén elleni tea: 1 liter vízzel leforrázunk 20 g szárított levendulát, 5 percig hagyjuk állni, mézzel édesítünk.
Légutakra: 1 liter vízzel leforrázunk 20 g levendulavirágot és 20 g fodormentalevelet. Naponta 3szor egy csészével.
A nyugalomért: 3-4 teáskanál szárított levendula leforrázunk, 10 percig állni hagyjuk. Mézzel fogyasztjuk.
Alvászavar, idegesség ellen: 2 teáskanál levendulavirágot forrázzunk le csészényi vízzel, hagyjuk 10 percig lefödve, majd szűrjük le. Az esti órákban, lefekvés előtt igyunk belőle. 1-2 csészével.
Idegeskedésből, stresszből, lelki problémákból származó gyomorfájásra: 2 teáskanál levendulavirágot forrázzunk le csészényi vízzel, hagyjuk 10 percig lefödve, majd szűrjük le. Étkezések után fogyasszuk. A levendulával együtt más emésztésjavító növényeket is használhatunk.

Lajos bácsi levendulateája: 15 g levendulavirág és 15 g zsálya keverékéből készített teát kb. 1 liter vízzel leforrázunk. Pincében hűtve fogyasztandó. Borosüvegbe töltve megtévesztésig hasonlít egy cuvee-re. Amúgy Lajos bácsi fogyókúra kiegészítésére használta, nem kevés sikerrel.

y-nghia-cua-loai-hoa-oai-huong-3
Levendula fürdő virágból készítve:

Itt is leginkább a nyugtató hatása az, amit kihasználunk. Emellett azonban a levendula serkenti a vérkeringést, és segíti a bőrpanaszok enyhítését.
Így készül a levendulás fürdő: 10 dekagramm levendulavirágot forrázzunk le 2 liter vízzel, hagyjuk állni, majd szűrjük le. A kapott főzetet vegyítsük a fürdővízhez.

Levendula fürdő levendulaolajból:

A levendulaolaj nyugtató hatású. Különleges tulajdonsága, hogy az ideges embert megnyugtatja, ha kimerült, vitalizálja.
Ha levendulaolajból készítenénk fürdőt, fontos, hogy az olaj egyenletesen eloszoljon a vízben, ne csak a víz felszínén ússzon. Ehhez használható tej és méz, kikevert tojás, tejszín, mint természetes emulgálószerek.
Az így készült fürdő: 1 teáskanál levendulaolajat összekeverünk 2 tojás sárgával, egy pohár tejszínnel vagy tejjel, 2 evőkanál mézzel, ugyanennyi sóval, majd a fürdővízhez adjuk. Jó félóra alatt jut az illóolaj a bőrön át a szervezetbe. Ez a fürdő alkalmas menstruációs panaszok enyhítésére, migrén kezelésre.

Levendulalolaj a párologtatóba

A levendulaolaj párologtatása megnyugvás, a feszültségcsillapítás eszköze lehet. A levendulaolajt vegyíthetjük citromfű és eukaliptuszolajjal. Pár csepp olaját párologtató lámpába vagy vízzel teli tálkába csöppentünk, és a fűtőtestre teszünk. (fejfájás, alacsony vérnyomás)

Levendulaolaj rovarcsípésre

Rovarcsípésre is használhatjuk a levendulaolaját. Ehhez 5 ml olajat összekeverünk 25 ml 40%-os alkohollal. A nyert folyadékba vattacsomóval mártunk, és a csípésre tesszük. 15-20 percig rajta hagyjuk.

Levendula a fűszernövény:

Főleg mediterrán vidékeken használják fűszernövényként, a Provence fűszerkeverék elengedhetetlen része. Apróra vágott és friss hajtásaival óvatosan bánjunk, mert nagyon erős az aromája. Halételek, gyros, saláták, szószok elkészítéséhez használjuk.

Levendulaüdítő

A levendula virágját (10 szálról lecsupaszítva) forrázzuk le cukorsziruppal és hagyjuk állni egy órát. Ezután szűrjük le és ízlés szerinti frissen csavart citromlével savanyítsuk. Tapasztalatunk szerint a cukorsziruphoz elegendő az 5dkg/l cukormennyiség. Megbolondíthatjuk a menta ízével: friss menta leveleit forrázzuk le, és hagyjuk állni, míg ázik a levendula. Amikor a cukorszirupos levendulát felhígítjuk, akkor összeönthetjük ezeket. Szénsavas és szénsavmentes ásványvízzel is nagyon finom. A kancsóba áztassunk levendulaszárat, levendulavirágot, mentaleveleket.

Levendula a konyhában, levendulás receptek

Levendulás olívaolaj házilag:

Hozzávalók: 500 ml extra szűz olívaolaj, 4 szál kakukkfű, citrom, friss levendula.
Elkészítése: Az olajba tegye bele a gyógynövényeket és 3-4 hétig sötét helyen érlelje!
Jól illik grillezett halhoz és húsokhoz.

Levendula ecet:

Hozzávalók: 6 db friss kivirult levendula, 50 ml ecet, 200 ml forralt víz, 1 teáskanál cukor, egy teáskanál só.
Elkészítése: Töltse egy üvegbe a hozzávalókat, majd 4 hétig hagyja állni. Ezután szűrje le finom szűrőn. Jól megy salátákhoz. (csak néhány cseppet)

Levendula tej vagy tejszín:

Hozzávalók: 200 ml tejszín vagy tej. 1 teáskanál friss virág.
Elkészítése: A tej vagy a tejszín csak meleg legyen, ne legyen forrásban. 3 percig hagyja állni a levendulavirágot a meleg tejben. Ha túl forró vagy túl sok ideig áztatja, keserű lesz.

Eper lekvár levendulával:

1 kg eper, 70 ml citromlé, 1 teáskanál friss levendula, 500 g cukor, 50 gr porcukor.
Elkészítése: A tisztított epret forraljuk a cukorral és a citromlével fedő nélkül. A porcukrot a levendulával, egy turmixgéppel összedolgozzuk és keverés közben a lekvárhoz adjuk.

Barack kompót levendulával:

Hozzávalók: 400 g érett sárgabarack, 10 levendulavirág, fél citrom leve, 1 teáskanál fehér balzsamecet, 1 evőkanál barna cukor, 1 evőkanál porcukor.
Elkészítése: Egy serpenyőben forraljuk fel a citromlevet, a levendulavirágok felét, a balzsamecetet, a barnacukrot, majd tegyük bele a sárgabarackot fedő alatt kis lángon. Hagyjuk kihűlni, majd díszítsük a megmaradt levendula virágokkal és tejszínhabbal.

Levendulás méz házilag:

Hozzávalók: 1 üveg méz, 8 levendula ág.
Elkészítése: melegítsük fel együtt az üveg mézet és a levendulavirágot, majd hagyjuk kihűlni.

Levendula fagylalt:

Hozzávalók: 400 ml tejszín, 4 levendula virág, 3 tojássárgája, 20 dkg cukor, 2 evőkanál levendula méz.
Elkészítése: a tojássárgáját és a cukrot keverje el. 200 ml tejszínt forraljuk fel, majd hűlés közben 5 percre hagyjuk benne állni a levendulavirágot. Ismét forraljuk, majd szűrjük le, adjuk hozzá a tejszínt és a cukros tojássárgáját, majd a levendula mézet. Krémesre keverjük, hűtjük.

Levendula vaj:

Hozzávalók: 250 g vaj, tejföl, 1 gerezd fokhagyma, 4 teáskanál levendulavirág, 2 evőkanál citromlé, 2 evőkanál snidling, só, bors.
Elkészítése: a puha vajat összekeverjük az apróra vágott összetevőkkel.

Provence gyógynövény fűszerkeverék:

Hozzávalók: 3 teáskanál kakukkfű, 1 teáskanál citromfű, 2 teáskanál rozmaring, 2 teáskanál zsálya, 3 teáskanál oregánó, 2 teáskanál levendula, 2 teáskanál borsikafű, 1 teáskanál édeskömény
Elkészítése: Keverje össze a szárított összetevőket. Jól zárható sötét üvegben, vagy tartályban tárolja! A Provence levendulás gyógynövénykeverék jól megy a hal-, hús-, zöldség ételekhez is.

 

forrás:http://www.tihanyilevendulapalanta.hu

Lavender Panorama

Hozzászólások

hozzászólás

Comments are closed.